Emlékeim és a céklalé
Régen nagyon szerettem a céklát és természetesen a levét is. A céklalét talán még jobban. Olyannyira, hogy még apukám viccei, amik azt hiszem képesek lettek volna megállni a helyüket egy idegörlő reklámkampányban is… Nos, még azok sem riasztottak el a nagymennyiségben való fogyasztásától.
„Eleged van az emberi létből? Próbáld ki a céklalét!”
Na, igen. Apukám egy géniusz tudom. Mikor megtudta, hogy megemlítettem egy cikkemben, először jogdíjat követelt, majd a nagy könyvespolc mögül a foteléből ücsörögve azt kezdte el kiabálni, hogy a virágokat az öltözőjébe kéri. Tehát, aki szeretné megajándékozni, az már remélem tudja a dolgát.
Visszatérve a céklaléhez…
Májustól októberig szerencsére mindig kapható friss cékla. Tehát addig akár házilag is készíthetünk magunknak a kedvenc italunkból.
Az íze is finom, ennek tetejébe még könnyen is fő meg, és a termesztése sem igényel különösebb hozzáértést. A céklát ültethetjük az ablakpárkányon elhelyezett mélyebb konténerbe is, és gyönyörködhetünk a zöld levelek nyújtotta látványban. Persze csak akkor, ha egyes családtagjain nem verik le véletlenül idő előtt. Még mielőtt kigyönyörködhettük volna magunkat a festői látványban.
Érdekességek a cékláról, a céklalé (nyilvánvalóan) legfőbb alapanyagáról
- A régi rómaiak vérképző hatást tulajdonítottak a céklának, de hashajtóként és lázcsillapítóként is használták.
- A cékla májustól októberig frissen élvezhető, bár sokan azt gondolják, hogy mivel a gyökere fogyasztható, ezért téli zöldség.
- A reszelt kis céklából ízletes saláta készíthető (például édesköménnyel fűszerezett céklasaláta zsályás krutonnal).
- Bizony már ősidők óta ismerik és fogyasztják a céklát. Hagyományosan eleinte csak a növény lila gyökerét találták ehetőnek, de később találtak utalásokat arra, hogy a régi görögök a leveleket is beépítették az étrendjükbe, viszont a vékony és hosszú gumót ritkán vagy egyáltalán nem fogyasztották, legalábbis az 1500-as évekig. Nálunk a 17. században lett ismert a cékla.
- Természetesen, amíg a céklaszezon tart, addig inkább nyers formájában salátaként ajánlott fogyasztani a céklát, mert az a legegészségesebb. Főve, sülve, grillezve és párolva is finom, de eltehetjük savanyúságnak is télire.
- Úgy a levelek, mint a gyökér fogyasztásra alkalmasak, de valószínűleg az előbbit kevesebben ízlelték meg.
A céklalé kihívásai az életemben
A kedves olvasó előtt, azt hiszem nagyjából már világos, hogy milyen mély fogyasztói kapcsolat alakult ki a céklalé és köztem. Ezen sokáig nem is akartam változtatni, de aztán történt egy szomorú fordulat az életemben, ami megakadályozott a céklalé felhőtlen élvezetében.
Az egyik évfolyamtársam kiugrott a gimnázium ablakán. Igen, a negyedikről. Sajnos nem élte túl.
Nem ismertem őt, csak látásból.
Hogy ennek mégis mi köze hozzám?
Én találtam meg a naplóját, teljesen véletlenül, a menzán, kát tálca közé szorulva hevert a viharvert füzet. Én pedig beleolvastam, mert nem tudtam, hogy mi lehet az és miért is van ott.
Az alábbi részlet miatt keseredett meg a számban a mindeddig ínycsiklandónak bizonyuló ital.
„Egy héttel ezelőtt pedig, mikor Emma mindenki előtt „véletlenül” leöntött a menzán céklalével, rájöttem, hogy szeretnék újra repülni.
Nem mintha különösebben rossz lett volna, nem fájt. Ráadásul a pulcsim már eleve ronda volt, még anyukám kötötte, csak emiatt hordtam néha.
Nem akartam megbántani.
Viszont ahogy ott álltam, egy egyre növekvő lila folttal a mellkasomon bent, a tömeg közepén… Mintha minden lelassult volna. Körbenéztem. A többiek tapsoltak és visítva szórakoztak a nyomoromon. A tanárok szokás szerint nem figyeltek. Tudtam, hogy nem kéne, mégis körbenéztem. Hátha találok valakit, aki nem nevet ki.
De mindenki mosolygott.
Egyedül maradtam.
Pedig olyan sokan voltak abban a teremben.
Akkor döntöttem.
Elegem van.
Ki kell lépnem ebből a helyzetből.
A termünk ablaka kitűnő lehetőséget nyújt erre. Ki fogok ugrani. Repülni akarok. A zuhanás is valami olyasmi. Nem? Egy pillanatra mintha szárnyakat kapnánk…”
Ezt írta Laura huszonnégy órával az utolsó napja előtt. Leellenőriztem a dátumot. Szerencsére mikor a céklaleves incidens történt, én betegen feküdtem otthon. Ez megkönnyebbüléssel töltött el. Úgy éreztem, hogy nem tudtam volna megbocsátani magamnak, ha véletlenül ott lettem volna a mosolygók, a nevetők, vagy a némán figyelők közt.
A céklalé és én
Ezután sokáig rá sem bírtam nézni a céklalére. Aztán szép lassan rájöttem, hogy muszáj eltávolítanom magamtól a történteket. Nem utasíthatok el valamit csak azért, mert valaki a múltban rosszra használta. Emmát végül kirúgták a suliból. Ez is megnyugtatott kissé. Szóval rájöttem, hogy ideje újra megbarátkoznom „vele”. Mármint a céklalével természetesen. Hiszen régen annyira szerettem!
Kis kortyokban indultam el a fogyasztás rögös útján. Aztán rájöttem, hogy fölöslegesen aggódtam. Még mindig ugyanolyan finom. Nekem pedig meg kéne tanulnom kicsit jobban bízni magamban. Én nem Emma vagyok. Ideje, hogy elhiggyem, én sosem önteném rá, megivás helyett senkire.