Hűtős furgon sokszor szükséges

Előfordulhatnak olyan esetek az emberé életében, amikor bizonyos szituációkat egy hűtős furgon jelenléte az, ami megment. A nyári időszakban nagyon fontos, hogyha egy rendezvényt szervezünk, legyen szó akár fesztiválról vagy akár esküvőről is, az, hogy a megfelelő módon tároljuk a romlandó ételeket, italokat és mindenféle élelmiszert is, ugyanis az ember egészségéhez ez nélkülözhetetlen.
Számunkra hatalmas segítség volt egy hűtős furgon beszerzése. A hűtős furgonnak hála meg tudtuk oldani azt, hogy nagyobb rendezvényen könnyedén és gyorsan tudjuk szállítani az ételt egyik helyről a másikra, úgy, hogy ne romoljon meg. Illetve hosszasan el is tudtuk tárolni a rakodófelületben azokat, amiknek az elhelyezésére már nem akadt külön hely a túlterheltség miatt az adott rendezvény ideje alatt.
Szükségünk volt italok, húsok és zöldségek tárolására, illetve pedig jégkrémet is vittünk ki a fesztiválra, pár könnyen olvadó és romló finomsággal egyetemben, így mindent a megfelelő hőmérséklet alatt kellett tartani a nyári melegben. Aztán persze sikeresen átpakoltunk mindent nagyobb hűtőkbe, de fontos volt számunkra ezen ételek megfelelő szállítása.
Mikor hűtős furgont szeretnénk bérelni, megfelelően körbe kell néznünk, honnan szerezhetnénk magunknak egy járművet, illetve fontos, hogy minden szükséges adattal rendelkezzünk egy ilyen jármű bérléshez. Ha az utóbbi megvan, akkor már csak a furgonunkat kell megszereznünk. Budapest területén, a Határautónál több fajta furgon bérlésére is akad lehetőség, közöttük a hűtős furgon bérlésére is.

hutos-furgon_pic2

Hűtős furgon kölcsönzés  a határautónál:

Azért is praktikus a hűtős furgon bérlés a Határautó cégénél, mert a díj tartalmaz 300 km futásteljesítményt naponta, a kötelező biztosítás költségeit, valamint a felmerülő adók költségeit. Így gyakorlatilag kiszámíthatóak és az igénybevételnek megfelelőek a költségeink.

A következő hűtős járművek elérhetőek például a Határautó kínálatában is, így könnyedén kibérelhetjük őket, amennyiben hűtős kocsira lenne szükségünk. Az egyik jármű a Mazda E 2200, a másik pedig a Fiat Ducato 2,3 JTD hűtős furgon nevet viseli. 

Fiat Ducato 2,3 JTD hűtős furgon

  • A furgon már 220 voltos hálózatról is használható hűtővel rendelkezik
  • +3 C-os Carrier hűtőrendszerrel felszerelt furgon
  • Felirat nélkül
  • Raktérvilágítás is elérhető a járműben
  • Légzsákkal felszerelt és ABS-sel rendelkező furgon
  • Rádiómagnó fellelhető benne az úton történő zenehallgatási élményért
  • 3 személyes
  • Raktér méretei: 310x201x190 cm
  • Raktér űrtartalma: 11,9m³
  • Szállítható raklapok: 5 raklapos szállítási lehetőség
  • Terhelhetőség: 1.400 kgig terhelhető jármű
  • A hűtősautó kölcsönzés díja: belföldre akár 16.999 Ft-tól külföldre: 23.999 Ft
  • Hűtőautó bérlés: a 06 30 553 0063 -as telefonszámon érdeklődhetnek az adott furgonról és részleteiről

Mazda E 2200 hűtős furgon

  • Már 220 voltos hálózatról is használható a hűtő rész
  • +3 ℃-os Thermo King hűtőrendszerrel rendelkezik a furgon
  • Elérhető raktérbeli világítás
  • Oldalajtókkal felszerelt
  • 3 személyes jármű
  • Raktér méretei: 310x170x190 cm
  • Raktér űrtartalma: 10m³
  • Szállítható raklapok: 4 raklapos furgon
  • Terhelhetőség: 1.198 kgig terhelhető a jármű
  • Bérlés ára: akár nettó 12 999Ft /nap-tól elérhető a furgon bérlése
  • Hűtőkocsi bérlés: érdeklődjön a 06 30 553 0063 -as telefonszámon

A következő hűtős járművek elérhetőek például a Határautó kínálatában is, így könnyedén kibérelhetjük őket, amennyiben hűtős kocsira lenne szükségünk. Az egyik jármű a Mazda E 2200, a másik pedig a Fiat Ducato 2,3 JTD hűtős furgon nevet viseli.

A következő hűtős járművek elérhetőek például a Határautó kínálatában is, így könnyedén kibérelhetjük őket, amennyiben hűtős kocsira lenne szükségünk. Az egyik jármű a Mazda E 2200, a másik pedig a Fiat Ducato 2,3 JTD hűtős furgon nevet viseli.

A következő hűtős járművek elérhetőek például a Határautó kínálatában is, így könnyedén kibérelhetjük őket, amennyiben hűtős kocsira lenne szükségünk. Az egyik jármű a Mazda E 2200, a másik pedig a Fiat Ducato 2,3 JTD hűtős furgon nevet viseli.

hutos-furgon_pic1

  • Minimum 21 éves életkor betöltése esetén lehet csak bérelni a Határautónál
  • Személyi igazolvány megléte kötelező
  • Lakcímkártya megléte kötelező
  • Minimum B kategóriás vezetői engedély szükséges
  • Kaució (letét) egyedi megállapodás alapján